hirdetés
Belföld

Sokan haltak meg olyan balesetekben, amelyek megelőzhetőek lettek volna

Idén október tizenhatodikáig majdnem négyszázan vesztették életüket közlekedési balesetekben, miközben a tragédiák így vagy úgy, de általában megelőzhetőek lettek volna. Általában súlyos szabályszegés, esetenként viszont kisebb hiba, így pár másodpercnyi figyelemkihagyás idézte elő a baleseteket.

Sokan haltak meg olyan balesetekben, amelyek megelőzhetőek lettek volna
hirdetés

A rendőrság közleményében kiemeli, hogy négyen vesztették életüket úgy csak októberben, hogy a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtottak be. Ezzel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy a vasúti átjáróban mindig körül kell nézni, ha pedig tilosat mutat a jelzőlámpa, akkor mindenképp meg kell állni.

A kisodródások és megcsúszások száma is nő az ősz elérkeztével, és ezek között halálos balesetek is akadtak. Hat esetben okozott tragédiát, hogy az autósok vagy motorosok nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek.

„A megcsúszásos esetekben gyakori a vezetők pánikreakciója, a tragédia feltehetően nagyobb vezetői tudással elkerülhető lett volna. Érdemes fejleszteni a vezetői tudást, elmenni vezetéstechnikai pályákra továbbképzésre, tanulni az ismeretségi körben elismerten jól vezető barátoktól, családtagoktól”

– fogalmaznak a közleményben, amelyben megjegyezték azt is, a gyalogosokat is nehezebb észrevenni, amint rosszabbodnak a látási viszonyok.

hirdetés

Három halálos balesetet a rosszul kiszámított előzés és a figyelmetlen sávváltás okozott, azonban a rendőrség arra arra hívta fel a figyelmet, hogy ebből két esetben az okozta a problémát, hogy a manőverbe kezdők elindulva nem győződtek meg róla, hogy ezt biztonságosan megtehetik-e.

Októberben négy halálos baleset történt mezőgazdasági művelt területek közelében, ebből három esetben kanyarodott ki a traktoros a járművek elé, míg egy baleset történt az autós hibájából. A motorosoknak, autóvezetőknek tehát érdemes figyelniük az ilyen területeknél.

Egy „bulibaleset” is történt: ennek során az autót vezető fiú elaludt, és az egyik lány utas meghalt, egy másik utas pedig súlyos sérülésekkel került kórházba.

Volt olyan baleset is, amikor jogosítvánnyal nem rendelkező autós okozott halálos balesetet, más esetben pedig kábítószer hatása alatt vezetve ütött el egy autós egy gyalogost.

Január elsejétől október tizenhatodikáig összesen 396 ember halt meg közúti balesetekben, a balesetek zöme azonban szabálykövető magatartással, nagyobb körültekintéssel, jobb vezetői tudással, illetve önkritikusabb viselkedéssel megelőzhető lett volna.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés