hirdetés
Belföld

Sokan a Balatonhoz indultak „a koronavírus elől”

Az elmúlt napokban megfigyelhető volt a tendencia, hogy a városi lakosok (javarészt az üdülőtulajdonosok) közül sokan utaztak le a nyaralójukba, feltehetőleg a koronavírus-helyzet következtében – számol be róla a Sonline.hu.

Sokan a Balatonhoz indultak „a koronavírus elől”
hirdetés

Nem megszokott látvány fogadja azokat, akik most a Balaton környékére látogatnak, hiszen ellenére a korai időpontnak, máris sokan utaztak le a nyaralóikhoz.

A Sonline.hu-nak egy helybéli nő például azt mondta, hogy az ő utcájukban ugyan nem fűthetőek a nyaralók, de kicsivel távolabb, ahol téliesített üdülők vannak, sok autót látott már – oda feltehetőleg több üdülőtulajdonos is leutazott. Egy másik nő a lapnak azt panaszolta, hogy a megnövekedett forgalom miatt – tudomása szerint – már lisztet sem lehetett kapni a helyi boltban, és az egyik áruházban a hús is szokatlanul korán elfogyott. Megint más arról számolt be, hogy egy helyi húsboltban csak annyi vásárlót engednek be egyszerre, ahány eladó van, s az idősebb vásárlóknak inkább kiviszik a húsárut.

Egy idősebb férfi elárulta azt is, hogy nagyobb egészségügyi biztonságérzete van a Balaton környéki nyaralójában, mint ha budapesti otthonában lenne.

A Sonline azt írja, hogy más balatoni településekre is megérkeztek az üdülőtulajdonosok, azonban a közösségi médiában akadnak olyan, éppen az üdülőtulajdonosoknak szóló kérések, hogy „inkább maradjanak otthon”, mert érkezésük óta „hiány alakult ki a tartós élelmiszerből”.

hirdetés

Vannak olyanok is, akik szállásokra jelentkeztek be az iránt érdeklődve, hogy ott dolgozhatnának-e home office-ban, és akadt olyan kérés is az egyik panzió felé, hogy ideiglenes lakcímre bejelentkezhessenek ott.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés