hirdetés
Belföld

Siófok egyes részein csak forralás után iható a csapvíz

Pseudomonast találtak a vízben Siófok Kiliti városrészében, így ott csak forralás után fogyasztható a víz. A lakosság már tud erről, azonban a DRV ZRT. a nyilvánossággal is közölte immár, hogy a csütörtöki naptól „emberi fogyasztásra ismételten csak forralást követően alkalmas” a víz.

Siófok egyes részein csak forralás után iható a csapvíz
hirdetés

A szakemberek fertőtlenítik a vízellátó rendszert, s a vízminőség ellenőrzését követően azonnal értesítést adnak ki a korlátozás feloldásáról. Mivel a július elején bekövetkezett ivóvízszennyezés forrását nem sikerült felderítenie a DRV Zrt.-nek, ezért a probléma megszűnése után is folytatták az illegális rákötések felkutatását, valamint emelt számban végezték a vízmintavételeket és folyamatosan ellenőrizték az ivóvíz minőségét.

A jövőben esetleges hasonló helyzetek elkerülése érdekében egyúttal megkezdték a visszacsapó szelepek beépítését Kiliti városrész felhasználóinál – derül az InfoStart.hu cikkéből.

A DRV vizsgálólaboratóriuma által végzett ivóvízvizsgálat a hét elején újból Pseudomonas-szennyezettséget mutatott ki az ivóvízmintában, ezért a szakemberek azonnal megtették a szükséges intézkedéseket.

Az érintett felhasználók a korlátozás ideje alatt tartályautóról is vételezhetnek ivóvizet – a településrészt körbejáró tartályautó menetrendjéről pedig a DRV Zrt. honlapján és hivatalos Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

hirdetés

A szennyeződést egy olyan baktérium okozza, amely a talajban és vízben természetes módon előfordul. Ez a baktérium egészséges szervezetre ritkán jelent bármiféle veszélyt, azonban a legyengült immunállapotú személyeknél hányásos, hasmenéses megbetegedéshez is vezethet.

Emiatt javasolt a csapvíz forralása a fogyasztás előtt, amelyre addig van szükség, amíg vissza nem vonják a korlátozást.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés