hirdetés
Belföld

Saját felesége bántalmazott halálosan egy 81 éves férfit Náraiban

Szerdán érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy idős embert holtan találtak egy családi házban Náraiban. A rendőrség a férfi feleségét gyanúsítja halált okozó testi sértéssel.

Saját felesége bántalmazott halálosan egy 81 éves férfit Náraiban
hirdetés

Július 14-én, szerdán 9 óra 18 perckor a rendőrségre arról tettek bejelentést, hogy Náraiban egy családi házban holtan találtak egy 81 éves férfit – idézik fel a rendőrségi közleményben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi felesége gyanúsítható azzal, hogy szerdán olyan súlyosan bántalmazta otthonukban a férjét, hogy belehalt a sérüléseibe.

A 74 éves nőt előállították, s gyanúsítottként hallgatták ki. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a nővel szemben.

Korábban az MTI – meg nem erősített sajtóértesülésekre hivatkozva – arról számolt be az esettel kapcsolatban, hogy a családi házban élő házaspár esetében nem volt ritka, hogy ittasan veszekedtek, sőt a szemtanúk szerint az utóbbi időben előfordult az is, hogy a nő bántalmazta az agyvérzésen átesett, mozgásában korlátozott férjét.

A szomszédok úgy hallották, hogy kedden késő este is veszekedés zajlott a férfi és a nő között. Szerda reggel a nő egy falubeli ismerősének azt mondta, hogy meghalt a férje.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Gerd Altmann)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés