hirdetés
Belföld

Péntekre is 400 felett volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma

Legalább az első oltását már 5 855 039 ember megkapta, akik közül 5 564 586-an a második, 590 ezren pedig a harmadik oltásukat is felvették.

Péntekre is 400 felett volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma
hirdetés

Péntekre 479 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, amivel a járvány kezdete óta összesen 817 159 főre emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.

Öttel, 30 123-ra nőtt az elhunytak száma, míg a gyógyultaké 779 777-re, az aktív fertőzötteké pedig 7259-re emelkedett.

Kórházban 353 koronavírusos beteget ápolnak, akik közül negyvenegyen vannak lélegeztetőgépen – írják a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent tájékoztatásban.

Megjegyzik azt is, hogy Orbán Viktor pénteken úgy nyilatkozott, hogy „lesz egy negyedik hullám”, ugyanis meglátása szerint valószínűleg nem áll meg az országhatárnál, ami „elérte a többi országot”.

hirdetés

Mint hozzátette, az a kérdés, hogy mennyire lesz súlyos ez a hullám – ezért is kell fenntartani a gyors cselekvőképességet.

A miniszterelnök arról is tájékoztatást adott, hogy év végéig marad a rendkívüli jogrend állapota.

A közleményben ismételten felhívják a figyelmet rá, a delta vírusvariáns több európai országban, köztük Magyarországon is terjed, azonban az oltás hatékony védelmet nyújt ezzel szemben is. A beoltottak alig 1 százaléka betegszik meg, s ha meg is betegszenek, az oltottaknál általában jóval enyhébb a betegség lefolyása, mint az oltatlanoknál.

Különösen az idősek és a krónikus, legyengült immunrendszerű betegek számára ajánlott a harmadik oltás felvétele, amelyre folyamatosan foglalható időpont továbbra is.

(A borítókép forrása: MTI/Balázs Attila)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés