hirdetés
Belföld

Péntekre is 200 felett volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma

Ismét több mint 200 új fertőzöttet azonosítottak péntekre.

Péntekre is 200 felett volt az újonnan azonosított fertőzöttek száma
hirdetés

Legalább az első oltását már 5 799 584 személy kapta meg, akik közül 5 512 118-an már a második, 379 ezren pedig a harmadik vakcinát is felvették.

Péntekre 247 új fertőzöttet igazoltak, amivel a járvány kezdete óta összesen 813 040 főre emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.

Egy újabb beteg is elhunyt, így az áldozatok száma 30 061 főre emelkedett. A gyógyultak száma 777 988 főre nőtt, míg az aktív fertőzöttek jelenleg 4991-en vannak.

Kórházban 149 koronavírusos beteget ápolnak, akik közül tizenkilencen vannak lélegeztetőgépen – derül ki a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent közleményből.

Egyúttal felhívják a figyelmet arra is, hogy – akárcsak több európai országban, úgy – hazánkban is terjed már a delta vírusvariáns, ezért aki még nem oltatta be magát, azokat kérik, hogy jelentkezzenek a háziorvosuknál vagy regisztráljanak és foglaljanak időpontot az interneten.

Az iskolai oltásokat is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok. A még be nem oltott egyetemi hallgatókat és oktatókat is kérik az oltakozásra.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak alig egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb is.

Már a harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten vagy a háziorvosnál, ami elsősorban az időseknek, illetve a krónikus és legyengült immunrendszerű betegek számára ajánlott.

(A borítókép forrása: MTI/Balázs Attila)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés