hirdetés
Belföld

Panaszt tettek a szülők, mert a tanár különbséget tett a beoltott és oltatlan tanulók között

A szülők amiatt emeltek panaszt a Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen, hogy a pedagógus szét akarta ültetni a koronavírus ellen beoltott, illetve a védőoltásban nem részesült tanulókat, illetve állítólag jobb jegyet is ígért azoknak, akik felvették a vakcinát.

Panaszt tettek a szülők, mert a tanár különbséget tett a beoltott és oltatlan tanulók között
hirdetés

Az iskola egy tanára a tanulóknak a beszámolók szerint azt mondta, hogy az ő óráin külön kell ülniük azoknak, akik megkapták a koronavírus elleni vakcinát, és azoknak, akik nem. Az oltatlanok helyét hátul jelölte ki, azzal indokolva a döntését, hogy így ők nem „köhögik le” a többieket – írja a Blikk.

A lapnak az egyik szülő elmondta, hogy fia az iskolából hazatérve mesélt neki az iskolában tapasztaltakról. A biológiatanár állítólag folyamatosan megjegyzéseket tett az oltatlanokra, és felvetette azt is a diákoknak, hogy jobb jegyet adna azoknak, akiknek van oltási igazolványuk.

A gyermek édesapja ugyan felháborítónak találta a hallottakat, de mégis azt tanácsolta a fiának, hogy inkább ne foglalkozzon a történtekkel.

Voltak azonban olyan szülők is, akik jelezték az iskola igazgatójának, hogy az egyik tanár túlzásba esett. Az intézmény vezetője, Gasparics László a lapnak elmondta, hogy még hétvégén is megkeresték őt szülők a Messengeren a történtekkel kapcsolatban.

Emiatt be is hívta a tanárt, elbeszélgetett vele, és szóbeli figyelmeztetésben részesítette felhívva a figyelmét arra is, hogy náluk az oltás miatt nem érhet senkit előny vagy hátrány.

Az érintett biológiatanárt egyébként az iskolaigazgató jó embernek és jó pedagógusnak tartja, s a tanár maga is belátta, hogy félreérthető, esetleg bántó lehetett, amit mondott a tanulóknak. Ígéretet tett az igazgatónál arra is, hogy tisztázza a dolgot minden osztályban a tanulókkal.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Wokandapix)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés