hirdetés
Belföld

Otthoni felügyelet mellett várja az ítéletet a tanárját megkéselő győri diák

A késeléssel gyanúsított győri diák eddig letartóztatásban volt, most azonban úgy határozott a törvényszék, hogy otthoni felügyelet alatt várhatja az ítéletet.

Otthoni felügyelet mellett várja az ítéletet a tanárját megkéselő győri diák
hirdetés

A törvényszék döntése szerint otthoni felügyelet alatt is megvárhatja az ítéletet az a tizenhét éves diák, aki tanára megkéselése miatt volt letartóztatásban eddig írja a Blikk. A lap felidézni, hogy a Jedlik Ányos Gimnáziumba járó diák december ötödikén hármast kapott, ami miatt késsel támadott a tanárnőjére, majd a pedagógus székébe ült.

Az újabb döntés az egész családot meglepetésként fogadta, azonban az ügyvédjük szerint rendkívül boldogok is egyben, hogy megtudták, fiukkal találkozhatnak.

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő a lap kérdésére megerősítette, hogy engedélyezték az otthoni felügyeletet, mivel úgy látták, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye bűnügyi felügyelettel kiküszöbölhető, s a törvényszék nem látta alaposnak azt az indokot sem, hogy az eljárást megnehezítené, ha a fiú szabadlábon védekezne.

A lap szerint lényegében házi őrizetnek megfelelő intézkedésről van szó, ám elektronikus nyomkövető nélkül, s a diák még négy hónapig nem kerül rács mögé.

hirdetés

Az MTI híre szerint előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a tizenhét éves gyanúsított ellen, bűncselekményéért tizenöt év szabadságvesztés is kiszabható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés