hirdetés
Belföld

Országszerte oltanak az idősotthonokban

Országszerte oltanak a 100 főnél nagyobb idősotthonokban a koronavírus ellen a hétvégén, 34 helyszínen 3400 embernek adják be a Moderna vakcináját - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

Országszerte oltanak az idősotthonokban
hirdetés

Az ürömi Platán Idősek Otthonából bejelentkező riporter közölte, hogy rendben elindult és jó ütemben halad az oltás az intézményben. A vakcinát szinte mindenki kérte, így 30 dolgozónak és 110 gondozottnak adják be a készítményt.

A folyamat adategyeztetéssel kezdődik, majd egy hozzájárulási nyilatkozatot kell leadni. Az orvosi vizsgálat kötelező, ha ennek során mindent rendben találnak, akkor beadják a vakcinát. Utána fél óra megfigyelés következik, oltási reakció azonban eddig még senkinél sem alakult ki.

Az egészségügyi csapatok 28 nappal később térnek majd vissza, hogy beadják a készítmény második adagját, amely kialakítja a teljes védettséget - közölte a riporter.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azt mondta az M1-nek, hogy a mostani 34 idősotthon érintettjeinek beoltásával már elérik "a 100-as intézményi nagyságot". Több mint 6500 embernek adták már be a vakcinát az idősotthonokban, ezen a hétvégén 3400 oltás várható - tette hozzá.

hirdetés

Az M1 Veszprémből bejelentkező riportere azt mondta, hogy rendben zajlik az oltás az Életöröm Idősek Otthonában. Takács Szabolcs megyei kormánymegbízott azt mondta a csatornának, hogy az oltás a kórház feladata, a szervezést azonban a kormányhivatal végzi. A kabinet azért dolgozik, hogy minél gyorsabban minél több ember megkaphassa a vakcinát - hangsúlyozta Takács Szabolcs.

Az M1-nek a nyíregyházi EMMAUS Evangélikus Szeretetotthonból bejelentkező riportere közölte, hogy az intézményben már be is fejeződött az oltás. Reakció senkinél nem alakult ki. Bozorády Kriszta intézményvezető azt mondta, hogy a lakók örültek az oltásnak. Legfőbb motivációjuk az volt, hogy tizenegy hónapja zárt közösségben élnek, és már várják a találkozást a családjukkal.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés