hirdetés
Belföld

Online oktatás felé billen az oktatás a koronavírus-helyzet miatt az ELTE-n

Hibrid oktatási rendet terveztek bevezetni az ELTE Természettudományi Karán, azonban a járványhelyzet gyors romlása miatt a dékán betiltotta az előadások és szemináriumok jelenléti megtartását a karon, s csak a labor- és terepgyakorlatokat tarthatják majd meg hagyományos formában.

Online oktatás felé billen az oktatás a koronavírus-helyzet miatt az ELTE-n
hirdetés

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új fertőződések száma, azonban Kásler Miklós vasárnap reggel még azt mondta, hogy hagyományos módon, viszont a járványügyi szabályok szigorú betartásával indulhat a 2020/21-es tanév, s a felsőoktatási intézményekben is csak a nagylétszámú előadásokat tartanák online.

A hvg.hu ugyanakkor az ELTE TTK vasárnap esti tájékoztatója alapján azt írja, hogy az intézmény Természettudományi Karán nem egészen azonos módon látják a helyzetet.

A közleményben kiemelik, hogy a még néhány napja is érvényes helyzethez képest jelentősen nőtt a veszélye annak, hogy a jelenléti oktatás az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezethet, s ez a kockázat elérte azt a szintet, melyet már nem tartanak elfogadhatónak kollégáik, hallgatóik egészségének védelme érdekében.

Egyúttal kitérnek rá, hogy a karvezetés értesülései szerint

hirdetés

„az elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető”.

Az ELTE TTK dékáni vezetése ezért úgy döntött, hogy létszámtól függetlenül, azonnali hatállyal megtiltja minden előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását. Ezeket az óratípusokat augusztus 31-től távolléti, vagyis online formában kell oktati.

Azt a következő napokban tekintik majd át, hogy az új helyzetnek megfelelően át kell-e alakítani a tanrendet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés