hirdetés
Belföld

Öngyilkos lett egy fiú, miután osztálytársai rendszeresen piszkálták

Holtan találtak rá egy tizenhat éves fiúra, aki amiatt vethetett véget életének, hogy az iskolában folyamatosan bántották őt.

Öngyilkos lett egy fiú, miután osztálytársai rendszeresen piszkálták
hirdetés

A Blikknek a fiú édesanyja azt mondta, hogy egy ideje már nyomasztotta fiát az iskolai piszkálódás, és ugyan beszélt róla otthon is, de nem gondolták, hogy ekkora a baj. A nő szerint azért szálltak rá gyermekére, mert visszahúzódó és csendes volt, és általában nem vágott vissza a zaklatásokra.

A tizenhat éves diák hétfőn reggel iskolába indult, majd akkor kezdtek aggódni, amikor nem tért haza. Nevelőapja találta meg a holttestét kedden, miután a fiú öngyilkos lett.

Az RTL Híradónak az édesanya azt mondta, hogy egy ideje már látta a fián, hogy nyomasztja valami, és pénteken kifejezetten idegesen ment haza.

Szólt az osztályfőnöknek is, hogy piszkálják a lányok, azonban máskor a fiúk is így tettek. A pedagógus összehívta a gyerekeket, és a fiú édesanyjával abban egyeztek meg, hogy amennyiben hétfőn sem érzi jól magát, a szülő bemegy az igazgatóhoz.

<div style="width: 100%; height: 0px; position: relative; padding-bottom: 56%;"><iframe src="https://embed.rtl.hu/embed/1733623?autoplay=0" frameborder="0" allowfullscreen="true" style="width: 100%; height: 100%; position: absolute;"></iframe></div>

(A borítókép forrása: pixabay.com)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés