hirdetés
Belföld

Oltást kapnak a BKV dolgozói

Péntekig 138-an kapják meg a koronavírus elleni vakcinát a Szent Imre Kórházban.

Oltást kapnak a BKV dolgozói
hirdetés

Mivel a BKV pandémiás terve egyértelműen meghatározza a munkakörök prioritását az oltások szempontjából, így elsőként azokat oltják be, akik kiesése kritikus helyzetben veszélyeztetné a közlekedés fenntartását.

Ilyenek a forgalmi menetirányítók, a járműszerelő-specialisták, illetve azon dolgozók, akik nélkül az egész áramellátási rendszer üzemeltetése kerülne veszélybe – írta az Infostart.hu a Főpolgármesteri Hivatal közleményére hivatkozva.

A közleményben megfogalmazták, hogy a kormány – a főváros többszöri kérése után – végre belátta, hogy milyen fontos, a fővárosi cégek kritikus területein dolgozó munkavállalók beoltottsága.

Megjegyezték azt is, hogy a fővárosi cégeknél sok munkavállaló nélkülözhetetlen a szakterületén, az ő mihamarabbi oltásuk így feltétlenül szükséges.

hirdetés

Egyúttal megjegyezték, hogy a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége nevében a társelnökök, Karácsony Gergely főpolgármester és Soproni Tamás VI. kerületi polgármester az óvodai és iskolai ügyeletben dolgozó pedagógusok mielőbbi oltása érdekében is a kormányhoz fordult.

Emellett leszögezték, hogy a főváros továbbra is készen áll, hogy az oltópontok felállításával és az oltások megszerzésével segítse a kormány munkáját. Már hetek óta vizsgálják, hogy mely intézmények lehetnének alkalmasak oltópontnak, s szóba került a Városligeti műjégpálya mellett a margitszigeti palackozóüzem épülete is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés