hirdetés
Belföld

Nem lesz digitális oktatás annak a korosztálynak, akik kaphatnak védőoltást

Az Emmi döntése praktikusan azt jelenti, hogy nem állhatnak digitális munkarendre hatodik osztály felett az egyes osztályok vagy intézmények, mivel ebben a korcsoportban a pedagógusok mellett már a diákok is kérhetik a védőoltást.

Nem lesz digitális oktatás annak a korosztálynak, akik kaphatnak védőoltást
hirdetés

A Népszava cikkéből kiderül, hogy hatodik évfolyam felett az iskolákban nem lehet tanügyi intézkedéseket elrendelni, még egy vagy több tanuló vagy pedagógus megbetegedése esetén sem.

Emellett változást jelent a karanténszabályokban és a kontaktkutatás tekintetében, hogy bármely iskolai dolgozó vagy diák, aki megkapta a védőoltást vagy a megelőző hat hónapban átesett koronavírus-fertőzésen, nem számít kontaktszemélynek. Ez akkor is így van, ha az érintettnek egy közvetlen családtagjánál igazolják a fertőződést – vagyis az érintett diák vagy pedagógus ilyen esetben sem kell, hogy karanténba vonuljon.

A delta variáns azonban egyes információk szerint az oltottak körében is terjed, így a pedagógus szakszervezetek nem feltétlenül látják indokoltnak a minisztérium által bejelentett új szabályokat.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja a lapnak elmondta, szerinte nem enyhébb, hanem inkább szigorúbb szabályokra lenne szükség, ráadásul meglátása szerint a kormány azzal, hogy mindenek előtt az oltásokra támaszkodik, a felelősséget a diákokra és a szülőkre hárítja.

hirdetés

A lap megjegyzi, egy friss tájékoztatás szerint a 12-17 éves korosztály 38 százaléka, összesen 225 ezer tanuló vette fel eddig az oltást.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Juraj Varga)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés