hirdetés
Belföld

Műszaki hiba miatt zuhanhatott le egy hőlégballon Válnál

Műszaki hiba okozhatta a váli hőlégballon-balesetet, melyben egy ötvenkilenc éves nő vesztette életét szombaton este.

Műszaki hiba miatt zuhanhatott le egy hőlégballon Válnál
hirdetés

Szombaton este Válnál kigyulladt és lezuhant egy hőlégballon, aminek következtében egy ötvenkilenc éves nő életét vesztette. A Blikk szerint sokakat megrázott a tragédia, hiszen a nő nem sokkal korábban gyógyult ki rákbetegségéből, s a hőlégballonozást születésnapi ajándékként kapta.

A halálos áldozaton túl három súlyos sérültje is volt a balesetnek, akik annak köszönhették életben maradásukat, hogy még idejében sikerült elhagyniuk a hőlégballon lángoló kosarát.

A Blikknek a Császár Roland, Kajászó polgármestere elmondta, hogy a leszálláskor a jármű kosara olyan erővel csapódott be a földbe, hogy mostanáig látható a földön a nyoma. A polgármester feleségével sietett a bajba jutottak segítségére, s vízzel locsolták őket, az elhunyt asszony azonban valószínűleg sokkot kapott, mert a biztatás ellenére sem ugrott ki a lángoló hőlégballonból.

A lap egy neve elhallgatását kérő informátorra hivatkozva azt mondta, két gázpalack volt bekötve s eldurranhatott egy gumitömlő, amelyet az egyiknek a csapjára erősítettek. Ez az illető szerint akkor következhetett be, amikor egy utas véletlenül nekitámaszkodott utazás közben a tömlőnek.

hirdetés

A hőlégballon a kényszerleszállást követően elszabadulva ötven méter magasra emelkedett, míg az égő kosár addig hevítette az ép palackokat, hogy azok felrobbantak.

A lap szerint feltehetőleg műszaki, s nem pedig pilótahiba okozta a balesetet, és csak másodperceik voltak a járműben utazóknak arra a kényszerleszállást követően, hogy meneküljenek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés