hirdetés
Belföld

Müller Cecília a cukorbetegség jelentette kockázatra is felhívta a figyelmet

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy noha az emberek a meglátása szerint már megszokták a maszkviselést, ez nem jelenti azt, hogy megnyugodott a járvány, hiszen erről csak legkorábban két hét múlva lehet kijelentést tenni.

Müller Cecília a cukorbetegség jelentette kockázatra is felhívta a figyelmet
hirdetés

A friss információk ismertetése során elmondta azt is, hogy van három fiatal elhunyt is, akik harminc, harmincegy, illetve harmincnégy évesek voltak, s mindhárman komoly alapbetegséggel küzdöttek – írja az InfoStart.hu.

A tisztifőorvos elmondta továbbá, hogy a legidősebb elhunyt kilencvenhat éves volt.

A Lancet nevű orvosi szaklap frissen megjelent cikke alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a cukorbetegek kétszer annyira veszélyeztetettek a koronavírus szempontjából, ám ez a betegség is karbantartható, így az érintetteknek tanácsos jobban odafigyelniük, valamint gyakrabban konzultálniuk az orvosukkal.

A kóros elhízás is fontos rizikótényező szavai szerint, így az embereknek azt javasolta, hogy a higiénés szabályok betartása mellett a hétvégén menjenek ki a szabadba.

hirdetés

Müller Cecília kedvezőtlennek nevezte a lélegeztetőgépen lévők számát, illetve elmondta, hogy a szociális intézményekben rendszeres tesztelés kezdődik.

Az embereknek azt javasolta, hogy már most gondoljanak az ünnepekre, és ne akkor vásároljanak, amikor már zsúfoltság lesz az üzletekben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés