hirdetés
Belföld

Merkely: akár nyáron is lehet újabb járvány

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Merkely: akár nyáron is lehet újabb járvány
hirdetés

Merkely Béla arról beszélt: a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is

"ki kell húzni az időt".

Úgy fogalmazott: Magyarország "egyelőre őrzi az integritását", de "nem lehetünk eléggé óvatosak", hiszen az ország nincs lezárva, és

"ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk".

hirdetés

Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felől jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés. Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány "csúcsán", Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Merkely Béla kitért arra: Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát

"nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni"

- mondta az SE rektora.

Most, hogy Magyarországon jó a helyzet**, a vírus behurcolását kell megakadályozni.** A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint "igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat", és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket - mondta.

Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, "mert ő tudja, miért kéri" a tesztelést.

Emellett továbbra is fontos az "udvarias távolságtartás", a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Merkely Béla szólt arról is: a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek, dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben.

A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit.

Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását - tette hozzá Merkely Béla.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés