hirdetés
Belföld

Megvannak a felvételi ponthatárok

Fiatalok ezrei várták a mai napot, amikor végre kiderül, hogy felvételt nyertek-e valamelyik egyetemre, főiskolára, illetve hogy pontszámaik alapján mely felsőoktatási intézmény hallgatójaként folytathatják tanulmányaikat.

Megvannak a felvételi ponthatárok
hirdetés

Csütörtök este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Ezúttal közel 102 ezer jelentkező várta, hogy kiderüljön, hányan kerülnek be közülük az általános eljárásban valamely választott felsőoktatási intézménybe.

Ezúttal is este nyolc órától érkeznek a közvetlen SMS-értesítések a diákok készüléseire a felvételi eredményekről, de a felvi.hu oldalon is meg lehet már tekinteni a ponthatárokat.

Idén már hivatalos pontváró esemény is volt Budapesten, amelyet tavaly nélkülözniük kellett a felvételizőknek a koronavírus-járvány miatt.

A ponthatárokat az eseményen Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára szimbolikus gombnyomással hirdette ki az ELTE lágymányosi campusán.

hirdetés

A fővárosi esemény mellett vidéki városokban, így Egerben, Győrben, Pécsett, Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon és Salgótarjánban is figyelemmel kísérhették a leendő hallgatók a ponthatárok kihirdetését.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Wokandapix)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés