hirdetés
Belföld

Megvan, kik az ellenzéki polgármester-jelöltek

Nagyrészt összeállt az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a DK és a Momentum által közösen támogatott jelöltek listája kerületenként. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje egy fővárosi sajtótájékoztatón elmondta, hogy megállapodtak abban, hogy a főváros huszonhárom kerületében egy-egy kihívója lesz csupán a Fidesznek, aki mögé az ellenzéki pártok beállnak.

Megvan, kik az ellenzéki polgármester-jelöltek
hirdetés

A közösen támogatott ellenzéki polgármester-jelöltek listája már javarészt összeállt, de például a Ferencvárosban még várhatóan előválasztás dönt a jelölt kilétéről – egyelőre úgy tűnik, Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea indulnak majd ezen – számol be róla az InfoStart.hu.

A lap felidézi, korábban több momentumos vezető – köztük Hajnal Miklós – is úgy vélekedtek, hogy már nincsen idő az előválasztásra, ám újabban a párt Hajnal Miklós már úgy nyilatkozott, hogy az előválasztás egy jó megoldás. A Momentum elnökségi tagja elmondta, hogy pártja továbbra is Jancsó Andreát támogatja. A hat ellenzéki párt egyaránt mihamarabbi időpontot szeretne az előválasztásra.

A jelenlegi állás szerint az I. kerületben a kormánypárti Nagy Gábor Tamás kihívója V. Naszályi Márta, a Párbeszéd politikusa lesz, míg a II. kerületben Láng Zsolttal az MSZP-s Őrsi Gergely, a III. kerületben Bús Balázzsal az ugyancsak szocialista Kiss László, a IV. kerületben Wintermantel Zsolttal a momentumos Déri Tibor, az V. kerületben pedig Szentgyörgyvölgyi Péterrel az mszp-s Tüttő Kata néz majd szembe.

A VI. kerületben a kormánypárti jelölt Hassay Zsófia, kihívója a momentumos Soproni Tamás, a VII. kerületben pedig Vattamány Zsolttal a dk-s Niedmüller Péter áll majd szemben. A VIII. kerületben Sára Botond a kormánypárti jelölt, ellene a Momentum támogatta Pikó András indul, míg a IX. kerületben az előválasztás eredményétől függ, hogy ki néz majd szembe Bácskai Jánossal, aki a kormánypárti jelölt.

hirdetés

A X. kerületben a szocialista Somlyódy Csaba az ellenzék jelöltje Kovács Róberttel szemben, míg a XI. kerületben a kormánypárti jelölt Hoffmann Tamás, akinek ellenzéki kihívója a dk-s László Imre.

A XII. kerületben a dk-s Élő Norbert néz szembe Pokorni Zoltánnal, míg a XIII. kerületben az mszp-s Tóth József Bagdy Gáborral, a XIV. kerületben a szocialista Horváth Csaba Rozgonyi Zoltánnal, a XV. kerületben a dk-s Németh Angéla Pintér Gáborral, a XVI. kerületben a dk-s Nemes Gábor Kovács Péterrel, továbbá a XVII. kerületben az ugyancsak dk-s Gy. Németh Erzsébet mérkőzik meg a polgármesteri címért a Kovács Péterrel.

A XVIII. kerületben a szocialista Szaniszló Sándor lesz Ughy Attila kihívója, míg a XIX. kerületben az MSZP jelöltje Dódity Gabriellával nézhet szembe. A XX. kerületben egyelőre egyik oldalon sincsen végleges döntés, a XXI. kerületben viszont már igen: itt az MSZP Erdősi Évát, a kormánypártok pedig Borbély Lénárdot támogatják.

A XXII. kerületben a momentumos Havasi Gábor Márton lesz a kormánypárti Karsay Ferenc kihívója, a XXIII. kerületben pedig még csak az ellenzéki jelölt kiléte ismert – ő a jobbikos Berecki Miklós lesz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés