hirdetés
Belföld

Megújult a Bánki-tó

Családbarát strand és több más újdonság várja idén azokat, akik a Nógrád megyei Bánkra látogatnak.

Megújult a Bánki-tó
hirdetés

A Bánki-tó strandja 140 millió forintból újult meg, s egyebek mellett gyermekpancsolóval és játszótérrel bővült. Emellett új burkolatot is telepítettek, és a növényzet és a gyep is megújult.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a strand csütörtöki ünnepélyes átadásán megjegyezte, hogy a vakcináknak köszönhetően az ország legyőzte a járvány harmadik hullámát, így az emberek most szabadon megélhetik a nyarat – számol be róla Kisalföld.hu.

Kiemelte azt is, hogy a strandot családbarát módon tervezték, így a legkisebbek is élvezhetik a vizet, és élményeket szerezhetnek az árnyékolt pancsolóban, míg a nagyobbak a tóban mártózhatnak meg.

Az államtitkár megjegyezte, 2010 óta egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek egy hétre nyaralni, s összességében is majdnem kétszer annyit költöttek belföldi nyaralásra a magyarok 2019-ben, mint 2010-ben.

hirdetés

Meglátása szerint idén is a belföldi turizmus lesz a hangsúlyos, így a legjobb időpontban készült el a strand.

Torma Andrea polgármester is megszólalt, aki ismertette, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív program 140 millió forintos támogatásából gyerekpancsolót és játszóteret alakítottak ki, valamint napozóágyakat helyeztek ki, felújították a burkolatokat, a lépcsőket és a teraszt, s a gyep és a növényzet is újjászületett.

(A borítókép forrása: Civertan - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=2879198)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés