hirdetés
Belföld

Megölte édesanyját egy nő Mogyoródon

Egy ötvenöt éves nő hétfőn este maga hívta fel a rendőrséget, hogy közölje, megölte édesanyját.

Megölte édesanyját egy nő Mogyoródon
hirdetés

Április hatodikán, hétfőn este 21 óra 30 perckor arról érkezett bejelentés a rendőrségre egy nőtől, hogy megölte az édesanyját – írja a Blikk.

A helyszínre érkező járőr az áldozaton nem tudott segíteni, ugyanis az asszony már nem élt – teszi hozzá a lap.

Az elhunyt asszony és K. Rita nevű lánya a rendőrségi tájékoztatás szerint együtt éltek az anya nyugdíjából, miután a fiatalabb nőnek nem volt munkahelye és megélhetése sem. Azt, hogy mi vezethette rá a nőt a bűncselekmény elkövetésére, egyelőre nem tudni.

K. Rita jelenleg nincsen kihallgatható állapotban, ellenben vele szemben – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

A Blikk szerint a nő több késszúrással végzett édesanyjával, míg a környékbeliektől a lap úgy tudja, hogy az áldozat és lánya nagyon szerény körülmények között éltek.

A helybéliek úgy tudják, hogy amíg a K. Rita dolgozott, addig jobb módban éltek, de mióta a nőnek ott kellett hagynia a munkahelyét, azóta édesanyja nyugdíjából tartották fenn magukat. Általában nyugalmasan éltek, de a lapnak azt pedzegették, hogy főként akkor, amikor „előkerült az ital”, előfordult olyan is, hogy hangoskodást lehetett tapasztalni a háznál.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés