hirdetés
Belföld

Meglett a 2,5 millió beoltott, enyhülnek a korlátozások

Kedden este meglett a 2,5 millió beoltott – vagyis ennyien már legalább az első koronavírus elleni oltásukat megkapták. Ennek fényében szerdán kinyithatnak az eddig zárva tartó üzletek, illetve a szolgáltatások is újraindulhatnak.

Meglett a 2,5 millió beoltott, enyhülnek a korlátozások
hirdetés

Mint a 24.hu felidézi, előzőleg a kormány április 8-ig hosszabbította meg a március eleje óta érvényben lévő korlátozásokat, azonban egy nappal korábban elérkezett a korlátozások enyhítésének időpontja, hála annak, hogy már kedd estére sikerült elérni a 2,5 millió beoltottat.

A lap szerint a részleges nyitás a gyakorlatban abban mutatkozik meg, hogy kinyithatnak az üzletek, ide értve az eddig zárva tartó, szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó boltokat, ruhaboltokat, könyvesboltokat, illetve ajándék- és játékboltokat is. A szolgáltatások is újraindulhatnak, a március 8-a előtti szabályoknak megfelelően.

Ami pedig az esti kijárási tilalmat illeti, annak kezdeti időpontja este 8 helyett este 10 óra lesz, azonban továbbra is hajnali 5 óráig tart a korlátozással érintett időintervallum. Az üzletek az eddigi este 7 óra helyett így akár este 9 óra 30 percig is nyitva tarthatnak.

Az üzletek egy része várhatóan az enyhítés ellenére sem nyit ki még a mai napon, hiszen kedden délután történt bejelentés, így idő kellhet, mire ténylegesen fel tudnak készülni a nyitásra.

hirdetés

Új szabály egyébként, hogy az üzletekben 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat. Ez a fajta korlátozás az eddig nyitva tartó élelmiszerboltokra és drogériákra is vonatkozik. Az üzemeltetőnek a bejárat előtt kell kifüggesztenie, hogy hány vásárló lehet bent egyszerre.

Továbbra is csak elvitelre adhatnak ki ételt ugyanakkor a vendéglátóhelyek, s a szállodák sem fogadhatnak még vendégeket. Az iskolák, óvodák nyitására április 19-én lehet számítani.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés