hirdetés
Belföld

Meghosszabbíthatják a banki adategyeztetés határidejét

Kedden tárgyalja az Országgyűlés az alapvető jogok biztosa és helyettesei 2017-2018-as tevékenységéről szóló beszámolókat, s egyúttal várhatóan több hónappal meghosszabbítja a banki adategyeztetés határidejét. Az ülés ezen napja reggel 9 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, majd szavazásokkal ér véget.

Meghosszabbíthatják a banki adategyeztetés határidejét
hirdetés

Az Országgyűlés hétfőn döntött arról, hogy a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvénymódosítási javaslatot házszabálytól eltérve tárgyalhatja, vagyis már a mai nap folyamán szavazhatnak róla – írja az Index az MTI alapján.

A javaslatot azzal indokolták, hogy a Magyar Bankszövetség jelzése szerint az ügyfelek egy részénél nem zárul le az átvilágítás az eredetileg megszabott határidőig, június huszonhatodikáig. A törvényjavaslat célja, hogy elegendő időt biztosítson az eljárások lefolytatására ezzel elejét véve annak, hogy több mint egymillió ügyfél esetében akadályba ütközzenek a banki tranzakciók.

A lap szerint a képviselők a mai napon döntenek még a kormány vagyongazdálkodást érintő és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő javaslatcsomagjáról, illetve egy közszolgálati tárgyú előterjesztésről is.

Ezután három indítványról tartanak általános vitát, s állást foglalnak az ombudsman kétéves munkájáról.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés