hirdetés
Belföld

Meghalt egy vakbélgyulladásban szenvedő fiatal, akit koronavírusosnak hittek

Magas lázzal került kórházba múlt héten csütörtökön egy huszonhat éves fiatalember, azonban koronavíruséra emlékeztető tünetei miatt a vakbélgyulladásának kezelése a szülők szerint nem történt meg azonnal, s ők úgy vélik, ez vezethetett a fiuk halálához is.

Meghalt egy vakbélgyulladásban szenvedő fiatal, akit koronavírusosnak hittek
hirdetés

A huszonhat éves fiatalember édesapja úgy véli, hogy fia orvosi műhiba áldozata lett. A Blikk szerint az apa elmondta, hogy az elhunyt fiatalembernek komoly alapbetegsége – mellékvesekéreg-elégtelensége – is volt, de azt a betegségét gyógyszerrel kezelték.

A múlt héten lázasodott be a fiatalember, és ehhez fájdalmak is társultak, így a háziorvos tanácsára kórházba vitték, ahol azonban azt hitték, hogy koronavírusos lehet a beteg. Emiatt elvégeztek egy tesztet is nála, de az édesapa elmondása szerint csak órákkal később döntöttek úgy, hogy alaposabban is megvizsgálják a fiatalt.

„Egy doktornő megnyomkodta a hasát, amitől fájdalmai voltak. Mivel nem volt sebész, mentőt hívtak, ami Nyíregyházára vitte. Itt szintén a Covid-osztályon helyezték el”

- idézte fel az édesapa, aki szerint ekkor a fia már járni is alig tudott.

hirdetés

A fiatalember édesanyja szerint kiderült az is, hogy nagyon alacsony volt a fia pulzusa, de szerinte még ekkor sem gyanakodtak más betegségre, sőt, még azt is alig tudták elérni, hogy a gyógyszert beadják neki.

„Végül este egy biztonsági őr megszánt minket, bement érdeklődni, majd azt mondta: nyugodtan menjünk haza, a gyerek állapotát stabilizálták. Így is tettünk, de éppen csak beléptünk a lakásba, amikor jött a hívás, hogy Ricsikém meghalt. Azt hittem, nyomban elemészt a fájdalom. Állítólag meg akarták operálni, de erre már nem került sor”

– emlékezett vissza az édesanya a történtekre.

A szülők szerint a zárójelentésben a halál okaként az szerepelt, hogy a betegnek perforált volt a vakbele, azonban az elkeseredett édesapa és édesanya úgy vélik, hogy ha idejében alaposan megvizsgálták volna a fiukat, akkor talán még ma is élne.

A Blikk megkeresésére a kórház azt a választ adta, hogy az érintett beteget koronavírus-fertőzésre utaló tünetei miatt a járványügyi előírások betartásával kellett ellátniuk. A fertőzésgyanús személyek operálása is elkülönített műtőben történik meg, ebben az esetben viszont a műtő előkészítése alatt a beteget újra kellett éleszteni, ami sajnos nem sikerült. A kórház közlése szerint a szakma szabályai szerint látták el a beteget.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés