hirdetés
Belföld

Még mindig élénken él a kislány családjában a szörnyű kutyatámadás emléke

Egy felelőtlen ebtartó egyik rottweiler kutyája az utcán rontott a kétéves kislányra, aki ugyan túlélte a támadást, de további műtétek állnak még előtte, s édesanyjával együtt még pszichológus segítségével dolgozzák fel a történteket.

Még mindig élénken él a kislány családjában a szörnyű kutyatámadás emléke
hirdetés

A kislány éppen nagymamájától sétált hazafelé édesanyja kíséretében, amikor otthonuktól néhány háznyira egy, addig az úttesten ücsörgő rottweiler bármiféle előzmény nélkül a gyermekre támadott. Az apa ekkor a nagymamánál művelte a szőlőt, így hallotta a felesége sikítását, és a helyszínre szaladt.

Amire a férfi odaért, azt látta, hogy az állat gazdája éppen lecibálja a kutyát a lányról, akinek ekkor már az arcán és a testén is vérző sebei voltak. A gyermeket válságos állapotban, életveszélyes koponyasérüléssel, mentőhelikopterrel vitték a Heim Pál kórházba – írja a Blikk.

A gyermeket több hónapon át kellett kezelni, és több életmentő műtétet is végre kellett hajtani rajta: a harapások a fejét és a mellkasát érték. Mára elhagyhatta ugyan a kórházat, de még a dobhártyáját is műteni kell, mivel arcidegbénulást és halláskárosodást is szenvedett.

A családban még mindig él a szörnyű eset emléke, így ha a nagymamához indulnak, inkább másfél kilométeres kitérővel indulnak el, nehogy ismét találkozzanak a szomszéd kutyáival. A családapa elmondta azt is, hogy kislánya és felesége is pszichológus segítségére szorul a történtek feldolgozásában, a kislány pedig élete végéig hordozza majd a harapás nyomát. A család jogi lépésekre készül az ügyben.

hirdetés

A lapnak dr. Magyar György ügyvéd elmondta, hogy lezárult a nyomozati eljárás, s a szakmai észrevételeiket megküldték az ügyészségnek. Reményei szerint peren kívül sikerülhet megegyezni a kártérítésről.

A támadó eb tulajdonosainak négy kutyájuk volt, amelyek közül az ügyben érintett állat azért szabadult ki, mert éppen lebontották az utcafronti kerítést, előkészítve egy felújítást. A kutyát megfigyelés után elaltatták.

Az állatok negyvenöt éves gazdája, valamint az ebtulajdonos felesége ellen életveszélyt okozó, súlyos testi sértés miatt emeltek vádat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés