hirdetés
Belföld

Még keresik a dunai hajóbaleset egy áldozatát

Továbbra is keresi a rendőrség a társszervekkel közösen a Hableány balesetében eltűnt egyik él-koreai utast a Duna 215 kilométeres szakaszán.

Még keresik a dunai hajóbaleset egy áldozatát
hirdetés

Továbbra is eltűntként keresi a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal és a koreai tűzoltókkal együttműködve a május huszonkilencedikén történt hajóbaleset egyetlen eddig meg nem talált áldozatát.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a keresést a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre lévő szakaszán, illetve az ár- és hullámterületeken is keresik. A vízirendőrök, parti egységek és a légifelderítés folyamatosan együttműködnek egymással, valamint a BRFK speciálisan kiképzett kutyái is részt vesznek a keresésben.

A rendőrség továbbra is folytatja a keresést mindaddig, amíg reális esély van rá, hogy megtalálják a továbbra is eltűntként keresett utast.

Emellett a büntetőeljárás is folyamatban van a balesettel kapcsolatban, ennek során egy személyt hallgattak ki gyanúsítottként – az ő bűnügyi felügyeletét a bíróság döntésének megfelelően folyamatosan ellenőrzi a BRFK.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés