hirdetés
Belföld

Már gondot okozhatnak bizonyos pollenek

Már e hónap közepén kezdetét veheti az idei első pollenszezon Magyarországon a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet allergológusa szerint.

Már gondot okozhatnak bizonyos pollenek
hirdetés

Az orvos elmondta, hogy hazánkban három fő típusát különböztetjük meg az idény típusú allergiáknak.

Először, úgy február közepe tájt kezdenek nyílni az úgynevezett korán virágzó fák, mint például a nyír, a mogyoró és az éger, amit nyár elején a fűfélék követnek, s végül a nyár végén a parlagfű és egyéb gyomfélék „szezonja” is elkezdődik – írta az InfoStart.hu az allergológus tájékoztatása alapján,

Ebben az évben korán kezdődött a pollenszezon, amiért a múlt héten érkezett meleghullám tehető felelőssé. A múlt héten így országszerte megjelentek a levegőben a mogyoró, az éger, a ciprusok és a tiszafafélék (illetve a mogyoró) pollenjei. Ezeknek a polleneknek a koncentrációja a hétvégén többfelé eléri a közepes szintet, amely már tüneteket válthat ki az azokra érzékenyeknél.

Mivel a jövő héten sem várhatók fagyok, ezért valószínűleg fokozatosan erősödni fog a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása a Nemzeti Népegészségügy Központ tájékoztatása alapján, amivel együtt orrfolyás, orrviszketés, tüsszögés, szemviszketés, szemvörösödés és más tünetek is megjelenhetnek.

hirdetés

A lap a szakértő szavait idézve azt írta, hogy tökéletes védelem nincs a pollenek ellen, s ha valaki tudja magáról, hogy allergiás, annak érdemes időben elkezdenie a megfelelő gyógyszerek szedését, illetve immunterápiás kezeléssel a tünetek enyhítését.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés