hirdetés
Belföld

Már az első vakcina után küldik az igazolványt

Már az első oltás beadását követően is küldik az oltási igazolványt – írja az InfoStart.hu Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elhangzott válaszára hivatkozva.

Már az első vakcina után küldik az igazolványt
hirdetés

Mint felidézik, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter januárban bejelentette, hogy heteken belül igazolványt kapnak, akiket beoltanak bármely hazánkban engedélyezett vakcinával, s így igazolhatják a védettségüket.

Egyelőre nem pontosan ismert, hogy mihez lesz jó az okmány, azonban szóba került, hogy például a hatósági karanténkötelezettség alól felmentés adható az oltási igazolvánnyal rendelkezőknek, és sejthető, hogy külföldi utazásokkor is hasznát vehetik birtokosaik.

Az InfoStart a csütörtöki Kormányinfón rákérdezett arra, hogy már az első oltás után is megkapják-e az érintettek az igazolást, vagy csak a teljes védettséget biztosító második dózis beadása után, amire Gulyás Gergely válaszként elmondta, hogy már az első oltás után is jár az igazolvány.

Így tehát akit márciusban beoltanak, az még ebben a hónapban meg is kaphatja az oltási igazolványát.

hirdetés

A védettségi igazolványokat egy 2023. március 1-ig tartó szerződés keretében az ANY Biztonsági Nyomda gyártja, személyesíti meg, valamint készíti elő a postai szolgáltatónak történő átadásra.

Az okmány akkor is kiadható, amennyiben valaki meghatározott időn belül gyógyult fel a koronavírus-betegségből, s ezt igazolni is tudja, vagy ha az EU-ban, illetve hazánkban engedélyezett oltóanyaggal beoltják.

A rendszer alapja az EESZT, így az oltás után bevitt adatokból készül egy elektronikusan és plasztikkártyán is rendelkezésre álló igazolvány.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés