hirdetés
Belföld

Majdnem százzal kevesebben haltak meg az utakon idén

Kilencvenhattal kevesebb ember halt meg közúti közlekedési balesetben az idei év első nyolc hónapjában, mint tavaly az év elejétől augusztus utolsó napjáig, s úgy tűnik, nem is feltétlenül csak a járványhelyzet miatti forgalomcsökkenésnek köszönhető ez a változás.

Majdnem százzal kevesebben haltak meg az utakon idén
hirdetés

A halálos közlekedési balesetek számának csökkenése csak részben köszönhető annak, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt kevesebben, kevesebbet közlekedtek, hiszen akkor sem lett több baleset, amikor a nyár elérkeztével a forgalom visszatért – számol be róla a Kreszváltozás.hu portál.

2020. január 1. és augusztus 31. között összesen 9018 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ami 16,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában feljegyzett 10 748 eset. A súlyos sérüléssel járó balesetek száma is 16,2 százalékkal mérséklődött, míg összességében a súlyos sérültek száma 16, a könnyű sérülteké pedig 17 százalékkal csökkent.

Eközben csökkenő tendenciát mutatott a halálos balesetek száma is, hiszen míg 2019. augusztus végéig 317 halállal végződő baleset történt, addig ebben az évben 24,3 százalékkal kevesebb, 240 halálos kimenetelű baleset következett be. A halálos kimenetelű balesetekben a tavalyi 358-nál ráadásul 26,8 százalékkal kevesebben, 262-en hunytak el.

A balesetek egyik fő oka továbbra is a haladási sebesség nem megfelelő alkalmazása – az összes bekövetkezett baleset 35 százalékáért tehető felelőssé ez a tényező. Sajnos a gyorshajtás aránya a balesetek okai között még emelkedett is, hiszen eddig 30 százalék alatti aránnyal volt jelen.

hirdetés

23 százalékban a járművezetők nem adnak elsőbbséget, ami különösen lakott területeken vezet sok balesethez, más esetekben pedig a kanyarodási szabályokat szegik meg, ami a balesetek 16 százalékában volt kiváltó ok. Mindezeken túl az ittas vezetés is jelen van még mindig az utakon, aminek hatására a balesetek 10 százaléka következett be.

A legtöbb balesetet okozó csoportot egyértelműen a személyautó-vezetők teszik ki 64 százalékkal, de a kerékpárosok is jelentős számban szabálytalankodnak, s így a balesetek 13 százalékát idézték elő. A teherautót vezetők a balesetek 7 százalékát idézték elő, míg a legveszélyeztetettebb csoport, a gyalogosok csupán a balesetek 4 százalékának voltak okozói.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés