hirdetés
Belföld

Letartóztatták a férfit, aki május másodikán megölte anyját Vas megyében

A bíróság vasárnap elrendelte az édesanyját a gyanú szerint leszúró káldi férfi letartóztatását.

Letartóztatták a férfit, aki május másodikán megölte anyját Vas megyében
hirdetés

A 20 éves káldi férfi a gyanú szerint május másodikán késő este több alkalommal mellkason szúrta a vele egy háztartásban élő édesanyját egy 12 centiméteres pengehosszúságú késsel, illetve az édesanyja védelmére kelő kiskorú testvérét is többször megszúrta.

A férfi édesanyja a helyszínen belehalt a sérüléseibe, a testvér pedig nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A gyanúsított elmenekült ugyan a helyszínről, de hamarosan elfogták őt a rendőrök – idézik fel az Ügyészség.hu oldalon megjelent közleményben.

Az ügyészség tekintettel arra, hogy a gyanúsított megszökött, és megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén megszökne, elrejtőzne, továbbá megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra helyezése esetén a bizonyítást veszélyeztetné, valamint fennáll a bűnismétlés veszélye, a férfi letartóztatásának elrendelését indítványozta.

hirdetés

A férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte vasárnap a nyomozási bíró.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés