hirdetés
Belföld

Letartóztatták a Budapesten megölt francia férfi feltételezett gyilkosát

A nyomozási bíró a bűncselekménnyel gyanúsított huszonhat éves brit-amerikai állampolgárságú férfi letartóztatását rendelte el, egyelőre egy hónapig. A gyilkosság még a szombati napon történt: egy fiatal francia férfit ölt meg az elkövető az V. kerületi Ferenczy István utcában.

Letartóztatták a Budapesten megölt francia férfi feltételezett gyilkosát
hirdetés

A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a gyanúsított magyar állampolgársággal is rendelkezik, és saját állítása szerint bipoláris zavarban szenved.

A Blikk saját értesülésére hivatkozva azt írja, hogy az elkövető ittas állapotban ölte meg a huszonöt éves áldozatát, akit előzőleg még csak nem is látott soha. A lap szerint ráadásul ez alkalommal sem volt kettejük között semmiféle konfliktus, és a gyanúsított azzal magyarázta a szörnyű tettét, hogy éppen „rossz napja volt”, máskülönben viszont nem emlékszik már tisztán a történtekre.

Az áldozat csak néhány napra utazott a magyar fővárosba, hogy itt a születésnapját ünnepelje – ami éppen vasárnap lett volna.

A lap azt írja, hogy a BRFK gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, majd a Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatását, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság el is rendelt március tizenegyedikéig.

hirdetés

A Fővárosi Törvényszék közlése szerint a gyanúsított férfi amerikai-brit-magyar állampolgár, aki hazánkban nem rendelkezik bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel. A gyilkosság után elhagyta a helyszínt.

Letartóztatását azért rendelték el, mert a bíróság szerint máskülönben fennállna a szökés vagy a rejtőzés veszélye. Emellett felmerült a kóros elmeállapot esetleges fennállása is, maga a férfi pedig azt mondta, bipoláris zavarban szenved, és az Egyesült Államokban alkoholfüggősége miatt is kezelik. Így tehát a bűnismétlés veszélye sem kizárható.

Egyelőre szakértői vélemény hiányában nincsen lehetőség az előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére, illetve nem áll a bíróság rendelkezésére olyan dokumentum, amely alapján következtetni lehetne arra, hogy a gyanúsított elmeállapota, pszichés betegsége feltétlenül indokolja az orvosi kezelést.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés