hirdetés
Belföld

Lekéste a metrót, ezért vészhelyzetet hazudott egy férfi

Korábban a BKV-nál dolgozott az az informatikus férfi, aki azt állította, hogy két kislány a Bikás park megállóban a metrókocsi elé esett. Mint kiderült, mindezt azért tette, mert pont lekéste azt a szerelvényt, amellyel még éppen odaérhetett volna a Móricz Zsigmond körtéren lévő postára, ahová indult.

Lekéste a metrót, ezért vészhelyzetet hazudott egy férfi
hirdetés

Egy férfi kedden este nyolc óra körül lekéste a metrót, amivel még éppen megérkezhetett volna a postára, ezért dühében a metró segélyhívóján betelefonált a BKK diszpécserszolgálatára, ahol a rendőrség szerint azt állította, hogy két kislány a Bikás park megállóban a metrókocsi elé esett.

A diszpécser áramtalanította a metróárkot, valamint értesítette a biztonsági szolgálatot – csakhogy valójában teljesen hamis volt az állítás, így hamarosan a rendőrséget is értesítették. A nyomozók a férfit perceken belül elfogták, és közérdekű üzem megzavarása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök kiérkezéséig a biztonsági szolgálat tartotta vissza a férfit.

A Bors újabban megtudta azt is, hogy a férfi – saját állítása szerint – azért hívta a diszpécsert, hogy megállítsa a metrót, és így ő fel tudjon szállni a szerelvényre, ugyanis a Móricz Zsigmond körtéri postára sietett, ami nyolckor zárt, így későbbi metróval már biztosan nem érkezett volna meg oda.

A huszonhárom éves fiatalember, aki korábban a BKV-nál is dolgozott, a lapnak elismerte, hogy hibázott, amikor az utolsó pillanatban indult a postára és ezt úgy próbálta megoldani, hogy saját késése miatt a metrót próbálja megállítani, ugyanakkor szerinte nem igaz az, hogy a diszpécsernek két, metrókocsi elé esett kislányról számolt volna be.

hirdetés

A férfi egyúttal azt mondta, együttműködő volt, és nem kellett őt visszatartani.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés