hirdetés
Belföld

Legénybúcsúra érkezett a férfi, akit Budapesten szombat este elütöttek

Szlovákiából érkezett az a harminc éves férfi, akit szombaton elütött egy mikrobusz.

Legénybúcsúra érkezett a férfi, akit Budapesten szombat este elütöttek
hirdetés

Szombaton este Budapesten, az Operaház melletti Hajós utcai kereszteződésnél egy, az Eucharisztikus Kongresszus egyik helyszínére tartó mikrobusz halálra gázolt egy férfit.

Ahogyan arról korábban írtunk, a férfi a piros jelzés ellenére indult el a zebrán egy kisebb csoporttal, azonban felgyorsította a lépteit, s egy éppen arra tartó mikrobusz elütötte őt. A helyszínen életét vesztette a balesetben.

A részletekkel kapcsolatban a Bors azt írta, hogy a mikrobusz sofőrje azonnal kiszállt a járműből, és segíteni próbált a férfinak, valamint értesítették a mentőket is. Ugyan hamar a helyszínre értek a mentőszolgálat munkatársai, akik megpróbálták stabilizálni a sérült állapotát, de a férfi a helyszínen életét vesztette.

A harminc éves fiatalember barátaival egy legénybúcsúra érkezett Budapestre, ahol éppen bulizni voltak, amikor bekövetkezett a baleset.

hirdetés

A történtekkel kapcsolatban, mivel a mikrobusz az Eucharisztikus Kongresszus egy helyszínére tartott, megszólalt a lapnak az esemény szóvivője, Zsuffa Tünde is.

„Nagyon nehéz erről hivatalosan is beszélni, hiszen anyaként is átérzem a helyzetet. Bele sem merek gondolni, mit érezhetnek a szülei, milyen nagy fájdalmat élhetnek át. Az egész szívemet ez a fájdalom árnyékolja be... Mindenki nagyon meg van rendülve, amikor reggel összejöttünk, nem csak a kongresszus rendezéséért, hanem a férfiért és a családjáért is imádkoztunk…”

– fogalmazott a szóvivő.

Hozzátette azt is, hogy szándékukban áll megtudni, ki volt a férfi, hogy felvehessék a kapcsolatot a családjával. Szeretnék felajánlani a segítségüket a temetés körüli ügyintézésben, illetve akár anyagi értelemben is segítséget nyújtanának ebben.

(A borítókép forrása: MTI/Mihádák Zoltán)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés