Belföld

Lángok közül menekítették ki az idős embereket a rendőrök

Égő házból segítettek kijutni idős embereknek a rendőrök Székesfehérváron.

Lángok közül menekítették ki az idős embereket a rendőrök
hirdetés

Március 14-én, vasárnap 22 óra 40 perc körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Székesfehérváron az Orsovai utca egyik lakóházának melléképületénél méteres lángok láthatóak, a házban pedig idős emberek tartózkodnak.

Egy járőrpáros és két honvéd egy percen belül a helyszínre érkezett a rendőrség közleménye szerint, s miközben az egyik rendőr a lakóház ajtaján dörömbölt, másikuk a két honvéddel a tűz oltásába kezdett.

hirdetés

Szerencsére az ingatlanból az ott élő idős házaspárt sikerült kimenekíteni, hála a gyors reagálásnak.

Az épületet nehezen lehetett oltani a vizesvödrök segítségével, mivel igen intenzív volt a tűz, s a lángok gyorsan kezdtek átterjedni a lakóházra is.

Idő közben újabb rendőri egység is érkezett, akiknek a szomszédból adtak gumitömlőt, így már azzal folytathatták az oltást, amelyet a sűrű füst mellett a hőhatás is nehezített.

Rövidesen a tűzoltók is megérkeztek, akik átvették a tűz oltását, valamint megkezdték az épület átvizsgálását.

A tűzben nem sérült meg senki.


hirdetés

További híreink
hirdetés