hirdetés
Belföld

Különös nyár lesz ez a turizmus szempontjából

Az idei évben a szokásostól merőben eltérő lehet a nyári időszak a turizmus tekintetében, azonban július-augusztusban a várakozások szerint számítani lehet egy kedvezőbb időszakra is.

Különös nyár lesz ez a turizmus szempontjából
hirdetés

Folyamatosan nyitnak ki a vidéki vendéglátóhelyek május negyedike óta, amikor is a járványügyi védekezés második szakaszához érkezve a kijárási korlátozások – elsősorban Budapestet és Pest megyét leszámítva – enyhültek és változtak – idézi fel cikkében az InfoStart.hu.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusszakmai vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a fokozatosság értelmében elsőként a vendéglátóhelyek kerthelyiségei és teraszai nyithatnak ki, aminek sikere van már a hét eleje óta, s az érintett vidéki kávézók, éttermek jelentős forgalomról számoltak be.

Ami a szállásadókat illeti, itt a magánszállások fogadhatnak vendégeket, míg a szállodák jobbára a június elsejei klasszikus nyári szezonnyitásra készülnek, amely ebben az évben a pünkösdi hosszú hétvége idejét is jelenti.

Alapvetően az látszik, hogy a belföldi vendégek foglalásai is júniustól indulnak el, majd július-augusztusban körvonalazódik egy jelentős számú növekedés.

hirdetés

Ugyancsak az InfoRádióban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mondta azt, hogy noha egy-két hónapos „nyugodt nyárra” van kilátás Magyarországon, az idei szezon nem fog hasonlítani a korábbiakra, mert a védőtávolság tartása miatt a strandok befogadóképessége alacsonyabb lesz, mint például az előző évben volt.

Budapest turizmusát illetően a határok átjárhatóságának van nagy szerepe, hiszen itt a beutazó turizmus dominál.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés