hirdetés
Belföld

Komoly kockázatot jelent az elhízás a koronavírus okozta megbetegedés esetén

A mozgáshiány és az elhízás is fokozza a súlyos koronavírus-betegség kockázatát, amit jól jelez az, hogy a lélegeztetőgépre tett betegek 90 százaléka volt eddig túlsúlyos – számolt be róla az InfoRádiónak nyilatkozva Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője.

Komoly kockázatot jelent az elhízás a koronavírus okozta megbetegedés esetén
hirdetés

Bedros J. Róbert tájékoztatása szerint a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a tüdőbetegség, a szív- és érrendszeri és a krónikus betegségek mellett a legnagyobb kockázatot az elhízás jelenti.

A szakember az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy az elhízottaknak nagyon oda kell figyelniük arra, hogy elkerüljék a koronavírus-fertőzést, hiszen ők sokkal nagyobb eséllyel szorulhatnak kórházi ellátásra, s kerülhetnek lélegeztetőgépre, mint a normál testtömegű személyek. Kockázatot nemcsak a súlyos elhízás, de a mozgáshiány is jelent a betegség szempontjából.

Ezzel kapcsolatosan Bedros J. Róbert elmondta, hogy az amerikai esetek között is meglepően soknak találták azon fiatalabb személyek számát, akik intenzív osztályokra és lélegeztetőgépekre kerültek, s amikor ennek okait vizsgálták, azt vélték okként felfedezni, hogy az amerikai felnőttek körében kiugróan magas, 40 százalék körüli az elhízottak aránya.

Mindamellett az elhízás miatt a lélegeztetésnél is adódhatnak nehézségek, amelyek egyike, hogy az elhízott emberek hasűri nyomása magasabb, így tüdőkapacitásuk beszűkül, a másik nehézség pedig, hogy a zsírszövettel terhelt mellkas nehezebben mozgatható lélegeztetőgéppel.

hirdetés

Az Országos Obezitológiai Centrum vezetője szólt arról is, hogy az extrém elhízás több más betegség kiváltó oka is, ráadásul az extrém elhízott betegek kezelése helyhez kötött, mivel a 200 kilogramm fölötti tömegű embereket már speciális teherbíró ágyakra, műtőasztalokra kell fektetni, ami nem is mindenhol található meg.

A kórházfőparancsnok-helyettes megemlítette, hogy Magyarországon a felnőtt lakosság közel 30 százaléka elhízott, ami a világon az egyik legmagasabb arány.

Jelen esetben azért is van jelentősége ennek az információnak, mert az elhízás súlyosságával arányosan növekszik a koronavírus-fertőzés súlyossága is: a lélegeztetőgépre kerülteknek például 90 százaléka volt eddig erősen túlsúlyos.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés