hirdetés
Belföld

Kigyulladt a felhevült autóban a kézfertőtlenítő

hirdetés
Apró figyelmetlenség miatt vált használhatatlanná egy budapesti család autója – a járműben hagyott kézfertőtlenítő ugyanis felhevült a napon, majd pedig tűz keletkezett, amely komoly károkat okozott az Audiban.
Kigyulladt a felhevült autóban a kézfertőtlenítő
hirdetés

A nagy szerencse az volt, hogy a családnak nem esett baja; ők nem tartózkodtak éppen az autóban, amikor bekövetkezett a váratlan incidens. A Blikknek az egyik családtag elmondta, hogy még a járvány kitörésének kezdetén tették a járműbe a kézfertőtlenítőt, a történtek miatt azonban most mindenkit arra kérnek, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint ők.

A lapnak nyilatkozó nő férjével a XI. kerületben egy nagybevásárlásra ment, majd rövidesen hallották, hogy valaki kiabálva kereste egy kék Audi tulajdonosát. Erre a pár a parkolóba sietett, de addigra már füstölt az autó, így tűzoltót hívtak.

hirdetés

A tűzoltók erőfeszítései ellenére a hő hatására az autó bal oldala már teljesen kiégett, mire az ajtót ki tudták nyitni.

„Az első kérdésük az volt, tartottunk-e a kocsiban kézfertőtlenítőt! Aztán az egyik berendezésük ki is mutatta, hogy a tűzfészek ott volt, ahol a gél pihent a kocsiban. Végül autómentőt kellett hívnunk”

- idézte fel a történteket a nő.

Az esethez egy autómentéssel foglalkozó céget vezető szakember, Bogár Lénárd ment ki, aki a lapnak elmondta, hogy nem lepte meg őt, hogy mi okozta a bajt. Mint mondta, néhány héttel korábban volt egy hasonló eset, amikor ugyanilyen ok miatt kellett komoly károkkal elszállítani egy férfi autóját.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés