hirdetés
Belföld

Kiderült, milyen vakcinát kaphatnak a MOL dolgozói

A MOL minden munkatársának felajánlja a Sinopharm-vakcinát, köztük a töltőállomásokon dolgozóknak is.

Kiderült, milyen vakcinát kaphatnak a MOL dolgozói
hirdetés

A MOL az oltások megindulásakor jelezte, hogy részt venne a kiosztásukban, s az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát – írja az InfoStart.hu a vállalat közleménye alapján.

Ez azt jelenti, hogy mostantól már valamennyi fizikai és szellemi munkavállalójuk is kaphat oltóanyagot, ha igényli, nem csak a kritikus infrastruktúrát üzemeltetők.

A dolgozók beoltásában a MOL foglalkoztatás-egészségügyi partnerei nyújtanak majd segítséget. A munkavállalók április 28-ig tudnak jelentkezni egy regisztrációs felületen keresztül a vakcináért, ahol pedig nem elérhető az elektronikus felület, ott segítenek a dolgozóknak a jelentkezésben.

A munkavállalóikat arra kérték, hogy tartsák be a határidőt, mert az oltási munkacsoport csak az oltásra jelentkezők nevének leadása után bocsátja rendelkezésre a vakcinát.

hirdetés

Jelezték, hogy az oltás nem kötelező, azonban javasolják, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, hiszen ezáltal tudják a legjobban megvédeni szeretteiket, családjukat, munkatársaikat és önmagukat.

(A borítókép forrása: MTI/Rosta Tibor)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés