hirdetés
Belföld

Kiderült, mégsem volt tűz a Wizz Air járatán

Tűz miatt ürítették ki a Wizz Air Debrecenből Párizsba induló járatát szombat este Debrecenben, azonban később kiderült, hogy nem tűz okozta a füstöt.

Kiderült, mégsem volt tűz a Wizz Air járatán
hirdetés

Szombaton a menetrend szerint 18 óra 35 perckor Debrecenből Párizsba induló repülőgép segédhajtóművénél indulás előtt füstöt észleltek, amit követően a repülőtéri tűzoltó egységek és a rendőrök másodperceken belül a helyszínre érkeztek, s megkezdték az utasok leszállítását, valamint a füst okainak megszüntetését – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

A lap szerint a személyzet a hasonló esetekben szokásos protokollnak megfelelően az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat – mind a száznyolcvan embert sikerült épségben leszállítani.

A légitársaság késő este azonban már azt közölte, hogy nem volt tűz az érintett, W6 7867-es számú járaton, s a repülőgép alapos átvizsgálását követően megállapítást nyert, hogy a porladt jégtelenítő folyadék kelthette a füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében.

A járatot és a Párizsból vissza közlekedő gépet ma reggelre ütemezték át, a leszállított utasokról szállás és étkezés biztosításával gondoskodik a Wizz Air.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés