hirdetés
Belföld

Kevesebben adtak most vért, de hiány nincs

Egyik vércsoportból sincsen hiány jelenleg az országban, azonban igyekeznek az embereket arra buzdítani, hogy adjanak vért. E célból több kampányt is indított az Országos Vérellátó Szolgálat.

Kevesebben adtak most vért, de hiány nincs
hirdetés

Egy szülő nemrégiben azért kért segítséget egy közösségi oldalon, mert lánya közelgő műtétéhez A+ vérre volna szükség, de elmondása szerint ebből a vércsoportból országosan hiány van – számol be róla a Bama.hu.

A lap az Országos Vérellátó Szolgálat sajtóosztályán érdeklődött az ügyben, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy jelenleg egyik vércsoportból sincsen hiány, minimális elmaradást azonban tapasztaltak a tavalyi év eredményeihez képest.

Jó hír viszont, hogy szeptember-októberben a befejezett véradások száma valamivel meghaladta a tavalyi év hasonló időszakának eredményeit.

Kiderült az is, hogy a karácsonyi időszakban még intenzívebb donortoborzásba kezdenek bízva abban, hogy így eredményesen csökkenthető az éves szintű elmaradás.

hirdetés

Az év folyamán egyébként folyamatosan futnak a véradást népszerűsítő kampányok, és a véradók megszólításának érdekében voltak például

  • véradási számhoz kötött kampányok,
  • kétszeres, háromszoros véradók hónapja,
  • nyári kampány és
  • e-mail-kampányok is.

November huszonegyedikén pedig például a Pécsi Vérellátó Központban a Caffé Grande Italia Pécs vendégeli meg a véradókat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés