hirdetés
Belföld

Két halálos baleset történt vasárnap

Ötvenkét közlekedési baleset történt a hosszú hétvége vasárnapján az országban, ebből kettő halálos kimenetelű volt.

Két halálos baleset történt vasárnap
hirdetés

A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint augusztus tizennyolcadikán ötvenkét személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt, amelyből kettő halálos kimenetelű balesetben két személy vesztette életét, míg további tizenhét baleset súlyos, harminchárom pedig könnyű sérüléssel végződött. Ittas vezetés gyanúja miatt huszonhat személyt állítottak elő.

Legutóbb pénteken a rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy az azt megelőző huszonnégy órában hatan vesztették életüket az utakon: négy autós, egy motoros és egy kerékpáros hunyt el az országban közlekedési balesetben. Ezzel kapcsolatosan arra kérték a lakosságot, hogy a hosszú hétvégén, amikor az utakon megnő a forgalom, mindenki tartsa be az előírt sebességet, valamint az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjen.

A rendőrség vasárnapi összesítőjéből egyébiránt kiderül, hogy ezen a napon összesen 182 személyt fogtak el, közülük tizenöt főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, míg 147 másikat bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Vasárnap 186 személyt állítottak elő, közülük 84 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Nyolcvannyolc esetben foganatosítottak biztonsági intézkedést.

Tegnap három jogellenesen Magyarország terültén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, hat határsértőt fogtak el, egy személy ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés