hirdetés
Belföld

Karácsony Gergely esetleges második járványhullámra készül fel

A főpolgármester a friss adatok, számok és trendek alapján úgy látja, hogy ismét ki kell mondani, amit március-áprilisban is már hangoztatott – méghozzá azt, hogy „készüljünk a legrosszabbra, hogy elkerülhessük a legrosszabbat”. Úgy véli, valószínűleg nem lesz elkerülhető a koronavírus-járvány második hulláma, azonban kérdés, hogy a „mindannyiunk életét megnehezítő, a gazdaságot súlyosan megterhelő korlátozó intézkedések” ezúttal is szükségesek lesznek-e.

Karácsony Gergely esetleges második járványhullámra készül fel
hirdetés

Karácsony Gergely főpolgármester szerint továbbra is a kormány a felkészülés és védekezés első számú felelőse, azonban a főváros is kiveszi a szerepét e tevékenységben – ők jellemzően „inkább az aprómunkában, a tapasztalatok szisztematikus feltárásában, a tán kevésbé látványos, de mindenképpen hasznos intézkedésekben” hisznek.

Az első hullám tapasztalatai alapján kiemelt feladatnak tekinti Karácsony Gergely az idősotthonok védelmét, amelyet már a májusi Budapest Restart programban is kezdeményezett. Ebben az áll,

„meg kell kezdeni a szociális intézményekre, idősotthonokra vonatkozó szabályok azonnali felülvizsgálatát, azok hozzáigazítását a járvány jelentette kihívásokhoz. Ennek keretében meg kell teremteni a szociális szféra dolgozói számára a jobb anyagi megbecsülés feltételeit éppúgy, mint az idősotthonokban a minőségi ellátáshoz szükséges eszközök biztosítását. Ebben az ügyben haladéktalan szakmai egyeztetés szükséges az idősotthonok három legnagyobb fenntartója, a kormány, az egyházak és az önkormányzatok között”.

A főpolgármester nehezményezte, hogy az érintettek a felvetésre nem reagáltak, de közölte, hogy „ők maguk” nekiláttak a felvetés megvalósításának, s egy szakértői csapat már elemezte is az első hullám tapasztalatait, valamint felmérte a fővárosi fenntartású idősotthonok igényeit, s az intézményvezetők véleményét.

hirdetés

Karácsony Gergely azt írta a közösségi oldalán megjelent bejegyzésben, hogy a védekezéshez szükséges eszközökből és a saját forrásból beszerzett tesztekből tartalékot képeztek, és a szakmai felmérés alapján egy hónappal ezelőtt9 pontos utasítást adott ki a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek. Ez utóbbit épp most nyilvánosságra is hozták, IDE KATTINTVA megtekinthető.

A főpolgármester szerint a dokumentumban foglaltak teljesítése és ellenőrzése folyamatos, valamint rendszeres a kapcsolat a Városháza és az idősotthonok szakmai stábja között.

„Ennek az utasításnak a végrehajtása nem old meg minden problémát – a szociális szféra évtizedes munkaerőhiánya például átfogó kormányzati intézkedést igényelne –, de segíti a felkészülést, hiszen ez a felelősségünk”

– fogalmazta meg a főpolgármester.

Egyébiránt megjegyezte, hogy az adatok szerint – szemben bármiféle „politikai hangulatkeltéssel” – valójában több vidéki idősotthonban van jelen a fertőzés, mint ahány budapestiben, s a vírus az önkormányzati fenntartású intézmények mellett megjelent sok állami fenntartású, egyházi, illetve néhány magánintézményben is. A főpolgármester úgy véli,együttműködésre és egységes protokoll kialakítására volna szükség az idősotthonokat fenntartók között.

„Mi készen állunk erre az együttműködésre, szívesen segítünk is az államnak, az egyházaknak és a magánintézményeknek. Erről is küldök levelet Kásler miniszternek és Müller Cecília tisztifőorvos-asszonynak”

– tette hozzá Karácsony Gergely, aki a továbbiakban a kórházi fertőzések megakadályozásának szerepét emelte ki, mint a védekezés és felkészülés egyik kulcspontját.

A kórházi fertőzések megelőzése azért bírhat rendkívüli szereppel, mert **a hivatalos adatok szerint a fertőzöttek nagyjából egyharmada kórházban kapta el a vírust, és a későbbi áldozatok közel fele kórházi fertőzésként kapta el a koronavírust.**Mivel az idősotthonok lakói is gyakran szorulnak kórházi kezelésre, ezért az ő védelmüket nem elég magukban az otthonokban biztosítani, de a kórházakban is védeni kell őket a főpolgármester érvelése szerint.

„A fővárosi fenntartású intézményekben több olyan esetet is dokumentáltunk, amikor idős beteg a főváros által biztosított koronavírus-teszten negatív eredményt produkált, vagyis nem volt fertőzött, ám más betegség miatt kórházba került, ott kapta el a koronavírust és ez okozta a halálát. Ez megengedhetetlen. Nem először próbálok szólni, jelezni, ha kell, kiabálni, hogy a kórházi fertőzések megállítása a koronavírus elleni védekezés kulcspontja. Hogy történik-e ezügyben bármi, hogy a kórházakat fenntartó állam teszi-e a dolgát, arról nem tudunk, mert információt nem kaptunk. Amit tehetek ezügyben az az, hogy kérdezek. A Kásler miniszternek és Müller Cecíliának a napokban kézbesítendő levélben tájékoztatást kérek arról is, mit és hogyan tesz a kormány a kórházi fertőzések megakadályozása érdekében. Ez a tájékoztatás közérdek, az információ is minden magyarra tartozik”

– olvasható a bejegyzésben, melyet azzal zárt, hogy nyomatékosította a fenntartók közötti együttműködés és a pontos tájékoztatás szükségességét.

A bejegyzés egyébként teljes egészében alább megtekinthető:

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés