hirdetés
Belföld

Kábítószerrel kereskedő bandára csapott le a TEK és a rendőrség

Kétszáz rendőr hatvanöt szolgálati gépjárművel, valamint a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egysége vett részt a rajtaütésben négy megye huszonkét helyszínén. A célpont egy pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet volt.

Kábítószerrel kereskedő bandára csapott le a TEK és a rendőrség
hirdetés

Egy pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet felszámolásában vettek részt az összesen huszonkét helyszínen felvonuló rendőri egységek 2020. május ötödikén a hajnali órákban – számol be róla a Blikk. Az alaposan előkészített akció során a TEK műveleti egységei hat, a rendőri erők pedig tizenhat helyszínen jelentek meg.

A lap szerint a szolgálati autókban egyebek mellett talajradarok, a kábítószerek azonosítását szolgáló spektrométerek, illetve fémkereső készülékek is voltak, továbbá kábítószer-kereső ebek is segítették a rajtaütéseket. A kutyák segítségével még a rejtettebb helyeken lévő kábítószert is sikerült meglelniük a rendőröknek.

Az akció során a rendőrök huszonhárom embert előállítottak, közülük két személyt tanúként hallgattak ki, huszonegyet pedig bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítottak meg. Tizennégy gyanúsítottat őrizetbe vettek, s letartóztatásukat kezdeményezték.

A gyanúsítottak egymás között, alkalmanként akár kilós csomagokban adták-vették grammonként 700-2500 forintért a kristály, hópihe és kréta fantázianévvel illetett új pszichoaktív szereket, majd azokat adagolva 3-5 ezer forintért adták tovább az ügyfélkörüknek.

hirdetés

A gyanúsítottak egyike – K. Máriusz – üzletelt a legnagyobb tételben, akinek 2020. február végén enyhítették a letartóztatását, de a férfi ekkor sem hagyott fel a tevékenységével, hanem a 700-800 forintos grammonkénti áron megvett szert 900-1600 forintos áron adta el, aminek révén jelentős többlethez jutott.

A kedd hajnali akció során a hatóságok az egyes helyszíneken mintegy 50 millió forintot, négy személygépkocsit, kilencven mobiltelefont, százhatvan ékszert, továbbá elektronikai cikkeket, okoseszközöket, több mint 6,5 kilogramm kábítószer- és új pszichoaktív gyanús anyagot, mérlegeket, őrlőket, paketteket, tasakokat, fegyvereket foglaltak le. Két ingatlant vett zár alá a KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal.

A további eljárást a gyanúsítottakkal szemben a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés