hirdetés
Belföld

Június 19-től le lesz zárva a Nyugati

A Nyugati pályaudvar tetőfelújítása mellett június 19-től 17-ig kiemelt karbantartások is lesznek, ami a pályaudvar teljes lezárásával fog járni a közel egy hónapos időszakban.

Június 19-től le lesz zárva a Nyugati
hirdetés

A MÁV-csoport honlapján megjelent közlemény szerint már 90-95 százalékos készültségű a Nyugati pályaudvar vágánycsarnoka, és folyamatosan halad a munka a gyorsétterem, a pénztárcsarnok, a 10. vágány melletti irodarész, valamint a közért és néhány másik tetőrész tetőszerkezetén is.

A vágánycsarnok nyílászáróinak restaurálása és a nosztalgia órák felújítása is tart még, s dolgoznak a vápafűtési rendszer és a villámvédelem kiépítésén is. Több peront érintően a hangosítási rendszer is megújul.

Mindeközben ideiglenesen a pályaudvar egészét érintő átfogó karbantartás miatt június 19-től 17-ig szünetel majd a vonatforgalom. A karbantartást a vakáció idejére időzítették, hogy minél kevesebbek napi rutinját érintse a kellemetlenség.

A karbantartás kiterjed a felsővezetéki hálózat és a vágányok javítására, a váltók cseréjére, az utastájékoztatás megújítására, valamint az akadálymentesítés kiépítésére is. A csarnokon belül és kívül magasépítményi és közmű munkálatok elvégzésére is sor kerül.

hirdetés

„A karbantartás ideje alatt a Nyugatiból nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért jelentős menetrendi változások lépnek életbe a pályaudvart érintő vasútvonalokon”

– hívja fel a figyelmet a vasúttársaság közleményében.

A munkálatok hatására a későbbiekben egyébként csökken a meghibásodások kockázata, valamint a sebességkorlátozások megelőzése miatt a menetrend is javul.

Az utazóknak a vasúttársaság javasolja, hogy az érintett időszakban előre tájékozódjanak, és tervezzék meg az útvonalat, továbbá számoljanak akár negyed órával hosszabb eljutási idővel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés