hirdetés
Belföld

Jókora műanyaghulladék-lerakat rekedt Tamásiban

Az Olaszországból behozott műanyaghulladékkal egy cégnek az volt a terve, hogy feldolgozza, azonban ez továbbra sem történt meg, így a hatalmas kupac továbbra sem tűnt el a településről.

Jókora műanyaghulladék-lerakat rekedt Tamásiban
hirdetés

A helyieket felháborítja a szeméthalom. A Blikknek egy, a környéken dolgozó buszsofőr azt mondta, napról napra lett egyre nagyobb a kupac. Egy másik, Tamásiban élő megkérdezett azt mondta, nemcsak kellemetlen látványt nyújt a felhalmozott műanyag, de a szaga is igen kellemetlen.

A lap szerint egy Tóth Attila nevű helyi lakos, aki a DK jelöltjeként indul az ellenzéki előválasztáson, közösségi oldalán azt írta, a tamási buszpályaudvaron mintegy 10 ezer tonna hulladék van, s úgy tudja, nem kapták meg fizetésüket a hulladékfeldolgozó munkatársai, így jelenleg senki sem figyeli a hulladékot. Megjegyezte, mintegy két emelet magasan áll a hulladék, s mivel ki van bontva a telek kerítése, így már a mezőn is találni szemetet.

Ráadásul a Blikknek azt is elárulta, hogy öngyulladásra hajlamos lehet a hulladék, és a keletkező gáz és füst is mérgező. Szólt arról is, hogy a sok hulladék rontja a település képét, hiszen a buszpályaudvar végén van, hatszáz méterre egy lakóteleptől és termálfürdőtől, s még ennél is közelebb egy kerékpáros velodromhoz.

Az önkormányzat ellenben azért nem tud egykönnyen fellépni a helyzet orvoslására a lap szerint, mert miután a vállalkozás megkapta a különböző hatóságokról az engedélyeket, később a hatóságoknak is ellenőrizniük kell, betartja-e az adott vállalat az előírásokat.

Idő közben több tájékoztatást is kiadott a lakosok számára a polgármester, amelyekből kiderül, hogy a Wastra Group Kft. szeméttelepre a jegyző a szakhatóságok előírásait és kikötéseit határozatba belefoglalva adta ki a telepengedélyt. A polgármestert a telepvezető arról tájékoztatta, hogy a tárolt és gyűjtött hulladék és az újrahasznosítható alapanyag feldolgozás a szükséges technológia elhelyezése után hamarosan megkezdődik, azonban ez továbbra is várat még magára. Az illetékes hatóságoknak már jelezte a helyzetet a lakosok aggodalmai miatt.

Néhány hónapja a hatóság hiányosságokat talált a telephelyen, ami miatt a nem veszélyes hulladék begyűjtését kilencven napra felfüggesztette, miközben felszólították a cég ügyvezetőjét a hulladék feldolgozásának megkezdésére. A megyei kormányhivatal környezetvédelmi osztálya 7 milliós bírságot szabott ki a vállalatra, ami mellett a katasztrófavédelem tűzvédelmi bírságot is kapott.

A vállalkozás idén október tizenhatodikáig kapott haladékot az előkezelési tevékenység befejezésére és a hasznosítási tevékenység befejezésére.

A cég vezetője érdeklődésükre közölte, hogy minden engedéllyel rendelkeznek, a fennakadásokat pedig a járvánnyal magyarázták. Úgy véli, heteken belül megkezdhetik a műanyaghulladék feldolgozását.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Karl Allen Lugmayer)


hirdetés

További híreink