hirdetés
Belföld

Jegy nélkül is utazhatnak a kisiskolások áprilisban

Április 19-től ismét megnyitnak az iskolák az alsó tagozatosok előtt, akik így visszatérnek a jelenléti oktatásba. Ezzel párhuzamosan az ITM bejelentette, hogy ebben a hónapban a kisiskolások diákigazolványuk felmutatásával, jegy és bérlet nélkül is utazhatnak a helyközi közlekedésben.

Jegy nélkül is utazhatnak a kisiskolások áprilisban
hirdetés

A tájékoztatás szerint az elsőtől a negyedik osztályosokig a közel 350 ezer általános iskolás, 7-11 éves tanuló közül azokat érinti az intézkedés, akik vonattal vagy helyközi buszjárattal járnak iskolába.

Felidézik azt is, hogy a Volánbuszon a buszvezetőktől nem lehet ideiglenesen, a járványügyi helyzet miatt jegyet és bérletet vásárolni, aminek egészségvédelmi okai vannak.

Noha széles körben biztosítanak a szolgáltatók elektronikus elővételi lehetőségeket, ezek a gyerekek számára nem mindig jelentenek gyors megoldást. Ez indokolja tehát, hogy ebben a hónapban a legfiatalabb iskolásoknak nem kell jegyet váltaniuk a helyközi járatokon.

A közleményben idézik Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szavait is, aki azt hangsúlyozta, hogy a tárca a felesleges kiadásokat is megspórolja a magyar családoknak, így a helyközi szolgáltatók az áprilisra már megvett diákbérletek árát teljes egészében visszafizetik az alsós gyerekek esetében.

hirdetés

Az áprilisi havi, április második felére érvényes félhavi, vagy legkorábban 2021. április 19-i kezdő érvényességi dátumú 30 napos helyközi tanulóbérleteket kezelési költség felszámítása nélkül veszik vissza azoktól, akik erre való igényüket legkésőbb április 26-ig jelzik a szolgáltatók felé.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés