hirdetés
Belföld

Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé

Jakab Péter frakcióvezetőt választották a párt elnökévé a Jobbik szombati budapesti tisztújító kongresszusán.

Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé
hirdetés

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Jakab Péter elmondta: az új pártvezetéssel a Jobbik új lendületet vesz. Hozzátette, "érdemelvű pártként" kívánnak működni, amely lehetőséget kínál az előrelépésre minden szorgalmas, tehetséges embernek.

A pártelnökről egyetlen jelöltként dönthettek a küldöttek, akárcsak Gyöngyösi Márton elnökhelyettesről és Szabó Gábor választmányi elnökről.

Mellettük bekerült az elnökségbe Ander Balázs, Dudás Róbert, Lukács László György, Potocskáné Kőrösi Anita, Szilágyi György és Z. Kárpát Dániel.

Jakab Péter elmondta: 2022-ig úgy akarnak eljutni, hogy addigra lényegében minden magyar embert meg tudjanak szólítani, ideológiától függetlenül.

hirdetés

Miközben fontos az ideológia és magunkat továbbra is jobboldali nemzeti keresztény és konzervatív pártként definiáljuk, rendkívül fontosnak tartjuk azt, hogy emberközpontú pártként politizáljon a Jobbik, és az emberek mindennapi életére fókuszáljon - fogalmazott az elnök.

A mi feladatunk az, hogy minden magyar ember számára biztosítsuk a szabadság és a gyarapodás lehetőségét - tette hozzá Jakab Péter, ennek részeként említve a minőségi munkáért fizetett minőségi bért és nyugdíjat, a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást, a modern oktatást és a kiegyensúlyozott tájékoztatást.

Hangsúlyozta, minden tisztességes emberre számítanak, megjegyezve, "nem tartjuk szövetségesünknek azokat az embereket, akik az elmúlt harminc évben részt vettek ennek az országnak a kifosztásában".

A Jobbik történelmi felelőssége az, hogy olyan ellenzéki összefogás alakuljon ki Magyarországon, amelyik úgy képes leváltani az Orbán-kormányt, hogy közben nem hozza vissza azt a múltat, amelyre a magyar emberek egyszer már nemet mondtak - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Jakab Péter arról beszélt: 2022-re a választókerületekben egy az egy elleni küzdelmet kell kialakítani, a listákon pedig a választókra kell bízni a döntést.

Gyurcsány Ferencet egy másik kérdésre rendkívül megosztó személyiségnek nevezte, kijelentve, ugyanakkor a jelen helyzetben integratív személyiségek előtérbe lépésére van szükség.

Én Gyurcsány Ferenccel nem tudok közösséget vállalni, a magyar emberekkel tudok közösséget vállalni - jelentette ki, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében, hogy "nem akarják vissza azt a rosszat, amire egyszer már nemet mondtak".

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés