hirdetés
Belföld

Itt a statisztika a legkedveltebb balatoni településekről

A tavalyi évben a KSH adatai alapján egyes balatoni régiókban a turizmus jelentősen növekedett, míg máshol előfordult olyan is, hogy a korábbiakhoz képest visszaeséseket tapasztaltak.

Itt a statisztika a legkedveltebb balatoni településekről
hirdetés

Az elmúlt évben a vendégek összesen 5 millió 874 ezer vendégéjszakát töltöttek el a balatoni régió kereskedelmi szálláshelyein, ami a megelőző évhez képest 0,9 százalékos mérséklődést jelent. Ebből a külföldi vendégek által produkált forgalom csökkenése 2,6 százalék volt, míg a magyar vendégéjszakák száma közel azonos volt 2018-ban és 2019-ben – írja az InfoStart.hu a balatonitipp.hu cikkére hivatkozva.

A legnagyobb forgalmat Hévízen mérték, ahol 1 millió 145 ezer vendégéjszakát töltöttek el, a második helyen pedig a maga 733 ezer vendégéjszakás forgalmával Balatonfüred áll.

A harmadik helyen ezúttal Siófok, a negyediken pedig Zalakaros szerepelt, s érdekesség, hogy noha a tavalyi statisztikák szerint e két település 2018-ban épp fordított „helyezést” ért el, az újabb adatok szerint voltaképpen akkor is ugyanez volt a sorrend vendégéjszakák alapján.

Emellett Zánkán jelentősebb növekedés történt a turizmusban, így ez a település az ötödik helyre lépett előre, míg Zamárdi egy hellyel visszacsúszott, részben az 5,2 százalékos visszaesés következtében.

hirdetés

Nemcsak Zamárdiban volt azonban megfigyelhető jelentősebb csökkenés a vendégforgalomban, de Balatonszemesen is, ahol 9,4 százalékkal töltöttek el kevesebb vendégéjszakát, mint a megelőző évben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés