hirdetés
Belföld

Ismét sok a betöltetlen pedagógus álláshely

Ebben az évben is több száz tanárt keresnek az állami iskolákban, óvodákban és bölcsődékben is. Miközben az Emmi arra hívja fel a figyelmet, hogy jelenleg a 2010-ben jellemzőnél 1200-zal többen foglalkoznak gyerekekkel, s a nyári szüneti időszakban jellemzően megnő az iskolai és óvodai álláshirdetések száma, a szakszervezeti képviselők évek óta fennálló és javulni nem látszó helyzetről beszélnek.

Ismét sok a betöltetlen pedagógus álláshely
hirdetés

A közszféra állásportálja szerint országszerte 980 üres tanári álláshely van, s ebbe Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke szerint nem számítanak bele a gyermeküket otthon nevelő munkavállalók, valamint az egyházi, illetve magánfenntartású intézmények sem.

A szakszervezeti elnök elmondása szerint a helyzet általában szeptember elejére stabilizálódik, ám a probléma egészen nem tűnik el – írja az InfoStart.hu. Szűcs Tamás felhívta a figyelmet az olyan hirdetésekre, amelyekben már „bármely szakos” tanárt keresnek, ami arra utalhat, hogy a probléma nő, ráadásul az meglátása szerint az utóbbi években nem kapott kellő kezelést.

A szakszervezet szerint a szükségesnél mintegy 25-30 százalékkal kevesebb tanár dolgozik, amit az iskolákban úgy próbálnak megoldani, hogy megemelik egy-egy oktató óraszámát, vagy éppen összevonnak nyelvi csoportokat.

Nemcsak az iskolákban jellemző azonban a létszámhiány, hanem az óvodákban is – az állami intézményekbe több mint 300 óvodapedagógust keresnek. Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodatagozatának elnöke a lap szerint előzőleg ugyancsak arra figyelmeztetett, hogy a helyzet javulása nem várható, hiszen az elkövetkező öt évben a most pályán lévő, aktív óvodapedagógusok egyharmada nyugdíjba mehet, ezáltal a létszámhiány nagyobbá válhat, mint amit az utánpótlás orvosolhatna.

hirdetés

Elsősorban Budapesten és Pest megyében a bölcsődékbe is keresnek munkavállalókat Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint, aki elmondta, hogy az okok közt szerepel a bölcsődei kisgyermeknevelők alacsony bérezése, az óriási felelősség és a nagyon nagy munkateher is. Mindez ráadásul nincs olyan mértékben honorálva, hogy akár a dolgozók alapvető megélhetését biztosítsa, a megelégedésüket pedig főként nem.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés