hirdetés
Belföld

Immár másodjára is ruhatetvet véltek látni a vonaton

Múlt héten még csak egy felháborodott utas panasza nyomán terjedt a hír, miszerint ruhatetű lehetett a MÁV egy járatán, mostanra azonban más is látni vélte az apró ízeltlábúakat az egyik vonaton.

Immár másodjára is ruhatetvet véltek látni a vonaton
hirdetés

Ismét arra panaszkodtak utasok, hogy feltehetőleg ruhatetveket láttak a MÁV egy járatán – derül ki a Blikk cikkéből.

Noha az utas nem tudta, hogy valamiféle kis „bogár”, vagy éppen ruhatetű-e, amit lát, azért jobbnak látta figyelmeztetni a többi utast a látottakról, valamint bejegyzéséből kiderül az is, hogy a látottakról a jegyvizsgálót is értesítették. Az Elegem van a MÁV-ból nevezetű Facebook-csoportban megosztott bejegyzés egyébként, melyet a lap idéz, így szól:

„Ma reggel a 2627es zónázó vonaton az utolsó előtti kocsi végében utastársaink voltak a négyes ülésben. Szóltunk az ellenőrnek, bízom benne, hogy történni is fog valami ez ügyben. Nem tudom, hogy mennyire látszik a képen, de rengeteg kis bogár (ruhatetű?) volt. Figyeljen mindenki, hova ül”.

A MÁV is reagált az esetre, megfogalmazva, hogy a jelzést követően kollégáik azonnal kivették vizsgálatra a szerelvényt.

hirdetés

Előzőleg egy, a Nyugati és Cegléd között közlekedő zónázó vonaton figyelt meg valaki ruhatetveket, az ezekről készült képet pedig meg is osztotta.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés