hirdetés
Belföld

Idős nő kifosztóit fogta el a rendőrség

Egy idős nő kifosztóit fogták el a rendőrök. Az eset során két nő és egy férfi egy nyolcvannyolc éves nő megtakarított pénzét vitték magukkal.

Idős nő kifosztóit fogta el a rendőrség
hirdetés

Még január huszonkettedikén fosztottak ki egy idős nőt Békéscsabán egy lakótelepi házban. Házba, ahol a nyolcvannyolc éves nő is élt, az elkövetők azt állítva jutottak be, hogy papírt gyűjtenek. A lépcsőházba jutva a nők a lakásába is bementek, ahol szóval tartották őt, és miközben a figyelmét elterelték, elvitték a ruhásszekrényből az ott lévő több mint egymillió forintnyi megtakarított pénzt.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint ezt követően kifosztás bűntett miatt rendeltek el nyomozást.

Május másodikán azután Budapesten elfogtak két nőt és egy férfit, akik közül a gyanú szerint a két nő járt Békéscsabán. A 38 éves nyáregyházi B. Krisztinának és a 49 éves gyáli R. Juditnak a 60 éves budapesti B. Zoltán segített Békéscsabára eljutni, s a bűncselekmény elkövetése után a város elhagyásában is közreműködött. Elfogásukkor azonban nem B. Zoltán, hanem a 24 éves budapesti Gy. Róbert vezette az autót, amiben a két nő utazott. Ő a nyomozás adatai szerint áprilisban Pest és Heves megyébe vitte el a két nőt, hogy ott az elkövetők a békéscsabaihoz hasonló módszerrel, pénzt és aranyat lopjanak idős nőktől.

A két férfit és két nőt kifosztás bűntettével gyanúsít a Békéscsabai Rendőrkapitányság, közülük B. Krisztina, R. Judit és Gy. Róbert őrizetben vannak.

hirdetés

A rendőrség vizsgálja továbbá, hogy az említetteken túl a csoport máshol is követett-e el bűncselekményeket, és lehetett-e több társuk.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés